2017. január 31., kedd

Húsvéti bárányok

Ezeket a barikat nem lehet nem szeretni.
Első pillantásra levettek a lábamról.
Bár én az eredeti összeállításon annyit változtattam, hogy a fejüket nem a test szélesebbik oldalára varrtam.
Mikor összefogtam a két részt, hogy hogyan is fog kinézni a végeredmény, apa pont meglátta és azt mondta, ugye nem így akarod összevarrni.
És milyen igaza lett, így sokkal barisabban néznek ki.
Ebből is látszik, hogy nem kell mindig ragaszkodnunk az eredeti leírásokhoz, egy pici változtatással a végén teljesen más lesz az összkép.

1. Nyomtassuk ki a sablont, ragasszuk egy keményebb kartonra és vágjuk körbe őket!


2. Rajzoljuk fel a fejeket  és füleket a kiválasztott anyagra.


3. Vasaljunk közbélést a felrajzolt mintára, ha szükséges rajzoljuk át a körvonalakat.
Vágjunk rést a jelölt helyen a kifordításhoz, töméshez.
Tegyünk egy nagyobb anyagot alá és varrjuk körbe.



     4. Fordítsuk ki, vasaljuk át őket, a fejeket tömjük ki poliésztergolyóval, majd öltsük össze a rést.          Nem baj, ha nem lesz szép, ez lesz a fej hátulja, nem fog látszani.
     A füleket hajtsuk ketté és öltsük össze a végeiket, majd varrjuk a fej tetejére a közepétől kb fél-fél cm-re.
     Vágjuk egy darabkát a test anyagából, férceljük körbe, enyhén húzzuk össze és öltögessük a fülek      közé.



5.Rajzoljuk fel a test sablonját is, gombostűzzük színt színnel szemben egy nagyobb anyagdarabra és varrjuk át az íves részt, majd az alsó részén is széleitől befelé a jelölésig.
Vágjuk körbe.


6.Ezután varrjuk le a sarkokat a képen látható módon.




7.Fordítás után tömjük ki, varrjuk be az alját, és öltögessük fel a fejeket,
Fessük meg a szemeket, pirosítsuk ki a pofijukat, kössünk csengőt a nyakukba és el is készült a saját bari nyájunk.



8.Sablonok:














2017. január 29., vasárnap

Bobina papír szalagokhoz, csipkékhez...

Csodaszép  bobina sablonokat találtam a Pinteresten.
Mivel van 2 kosárnyi szalag, csipke, farkasfog a polcomon, gondoltam készítek néhányat.

Szükségünk lesz ollóra, ragasztóstiftre, erősebb kartonra.
Én gabonapehely dobozát, valamint az új ruhákhoz csomagolt kartonpapírt használtam.
Ezeket sosem dobom ki, remekül megfelelnek erre a célra, valamint sablonokhoz is ezeket a kartonokat használom fel.


Nyomtassuk ki a nekünk tetsző sablonokat.
( Pinteresten vintage bobina papír címszó alatt rengeteg mintát találhatunk).


Ragasszuk fel a kartonra, többször simítsuk át, hogy biztosan ráragadjon.
Várjunk, amíg teljesen megszárad a ragasztó, különben a felázott papír beszakadhat.
Ezután vágjuk körbe ollóval, vagy precíziós vágószerszámmal. 


Ha a szélei nem lennének szép simák, akkor egy olló hátával , vagy körömmel finoman kapargassuk át körben.


Nyomtatástól függően többféle méretben elkészíthetőek.



Néhány sablon a Pinterestről, illetve Tilda oldaláról: 












2017. január 6., péntek

Ünnepek után...

Hamar elteltek az ünnepek. Talán túlságosan is hamar.
Szinte elrepültek a napok.
Jó volt, hogy nem kellett korán kelni, hogy este sokáig fent maradhattunk.
Örültem, hogy sikerült minden rendelést időben elkészíteni és postára adni. Közel 1000 db csillagot, szívet, cukorpálcát, szaloncukrot, fenyőfát és egyéb apróságot készítettem nektek. Kicsit hiányzik is a pörgés, ami ezzel járt, de idén is lesz karácsony.
Az ünnepek előtti heteket szeretem a legjobban, amikor az ember még csak várakozik.
Amikor kitaláljuk milyen sütiket sütünk majd, mi legyen az ünnepi ebéd.
Amikor feldíszítjük a lakást.
A lányom karácsony előtt 2 nappal (még épp időben) fogott egy papírt, hogy összeírja kinek mit hozzon a Jézuska.
23.-án este pedig a 6 évesünk egy kedves kérdést tett fel lefekvés előtt:
  -Anya, akkor holnap szentreggel lesz? Mert ha van szenteste, akkor szentreggel is van.
Imádom, amikor ilyeneket mondanak.
Aznap vettük meg a fenyőt is.
A legelsőt, amit megláttunk.
Eddig mindig nordmann fenyőnk volt, de most a luc mellett döntöttünk.
Egy kisebbet szerettünk volna, mert nincs túl sok hely a számára, de ugye ami kint kicsinek tűnik, az bent valójában hatalmas. Így lett ismét plafonig érő karácsonyfánk.
 Amellett, hogy csak fele annyiba került, a másik nagy előnye, hogy az egész lakás fenyőillatban úszott.
Olyan illat volt, mint régen otthon.
Feldíszítettük és vártuk a szentestét.
Szinte csak saját készítésű díszek voltak rajta, amiket az elmúlt években készítettem.
Elmaradtak a gömbök, gyöngyök, girlandok..











A kisfiam jóvoltából  került a fa alá egy pohár tej és süti is, ha netán mégiscsak a Mikulás járna felénk. És valószínű, hogy járt nálunk, mert a sütinek és a tejnek is lába kélt.



Sajnos a fenyő nagyon hullatni kezdte a tűleveleit, ezért tegnap már neki álltam lebontani.
A könnyebb szállíthatóság érdekében minden évben összevágjuk a fát, hogy ne kelljen a fél házat kitakarítani utána. Fogtam a dekopírfűrészt és az első ágak levágása után előbukkant egy madárfészek.

Egy vödörnyi tűlevelet söpörtem össze a végén, amiből új fenyőfa született.
Most már csak egy kis hó kellene ebben a nagy hidegben.